csütörtök, február 23, 2012
   
Text Size

Épületgépészet

Referenciák

Referenciák

   

Ablakok, nyílászárók

Ablakok, nyílászárók

   

Komplett épületgépészeti rendszerek

Komplett épületgépészeti rendszerek

   

Hőszivattyú

 

 

 

Hőszivattyú

ENERGIA FÖLDBŐL, VÍZBŐL és LEVEGŐBŐL
A KOMFORTOS KÖRNYEZETÉRT

Több mint teljes
A REHAU kínálata a hőszivattyú program bevezetésével
válik teljessé. Az új hőszivattyúk a talajból,
talajvízből vagy levegőből nyert energia intelligens
használatát valósítják meg – a legmagasabb
lakókomfort és a környezettudatos életminőség
érdekében.

Mindent egy kézből
Az új hőszivattyúval először érhető el egy kézből
valamennyi lényeges épületgépészeti megoldás.
A klasszikus ivóvízvezeték-szereléstől kezdve a
modern felületfűtésen/-hűtésen és hangcsillapított
lefolyórendszereken, melegvízkészítésen és szabályozástechnikán
keresztül egészen a hőszivat�-
tyúval, kollektorokkal és szondákkal megvalósított
napenergia hasznosításig és geotermiáig – hogy
csak néhányat említsünk.


A döntő pluszpont a REHAU-nál
A hőszivattyú csak abban az esetben fejti ki optimális
hatását, ha megfelelő módon van optimalizálva
és összhangban áll az összes épületgépészeti
részegységgel. Olyan ez, mint az autóban: a
hatékony motor önmagában nem jelent feltétlenül
nagyobb energiahatékonyságot. Ami számít, az a
részegységek - mint pl. a motor, a sebességváltó,
a karosszéria, az abroncsok és nem utolsó sorban
maga a sofőr - együttes összhangja.


A REHAU ügyfelei biztosak lehetnek a mindenre
kiterjedő megoldásokhoz való hozzáértésben és
a komoly tanácsadásban. A REHAU az érintett
részrendszerek nagy hatásfokú, kiváló minőségű és
hosszú élettartamú egységgé történő összekapcsolását
jelenti.


Komoly partnerek
A sikeresség szempontjából fontos tényező a szerelő
hozzáértése, amit a REHAU nem bíz a véletlenre.
A REHAU nagy hangsúlyt fektet a megbízható és
szakmailag kompetens szerelők kiválasztására,
akik a REHAU Akadémia szakmai képzésen vesznek
részt. Kizárólag a „szakmai jogosítványt” megszerzett
szerelők nevezhetik magukat hivatalos REHAUszerelőnek.


Az energiaköltségek csökkentése – a környezet
védelme – a függetlenség élvezete
A REHAU hőszivattyú akár az energia 75%-át képes
a környezetből kinyerni. Ezzel energiaköltségek
takaríthatók meg és jelentősen csökkenthető a
CO2-kibocsátás. A kellemes mellékhatás pedig: a
hőszivattyúval messzemenően függetlenítheti magát
az olaj- és gázellátástól.


A felületfűtés/-hűtés – az ideális „partner“ a
hőszivattyú számára
A REHAU felületfűtés (padlófűtés) évtizedek óta
kényelmes és megbízható megoldásként ismert.
Ennek kiegészítő gazdaságossági és gazdasági
haszna az energiamegtakarítás:


1. A sugárzó hőnek köszönhetően a komfortérzet
elvesztése nélkül csökkentheti a helyiséghőmérsékletet
és ezáltal energiát takaríthat meg.


2. A nagy felületek miatt a rendszer alacsony
vízhőmérsékletekkel üzemeltethető. Éppen itt
nyer értelmet a hőszivattyú alkalmazása, mivel
a legalacsonyabb üzemeltetési költségekkel
célozza meg a legjobb hatásfokokat.


3. És a bónusz: a REHAU „felületfűtéssel“ nyáron
hűteni is lehet.

Energiafogyasztás a magánháztartásokban

Mőködési elv


A legtöbb ember - anélkül, hogy tudna róla - egy
módosított hőszivattyúval rendelkezik az otthonában.
A hűtőszekrény, ill. a fagyasztóláda pontosan
fordítva működik. Míg a hűtőszekrény esetében a
„hideg” oldalt használjuk, addig a hőszivattyúnál
túlnyomó részben a „meleg” oldalt. A hőszivattyú
hőt von el a környezetből (talaj, víz vagy levegő),
magasabb hőmérsékletszintre „pumpálja“, végül
pedig leadja azt a fűtési rendszernek.


A hőszivattyú önmagában még nem garantál optimális
összmegoldást az energiahatékonyságra. Ha
azonban a REHAU hőszivattyú mellett dönt, akkor
az azt jelenti, hogy az Ön REHAU partnerénél egy
kézből megkapja a tökéletes rendszert. Partnerünk
összehangolja az összes fűtési, épületgépészeti
részegységet és megteremti Önnek a kellemes
lakóklímát.


A hőszivattyúval a REHAU fenntartható és jövőbe
mutató rendszermegoldást hoz létre a fűtéshez és
hűtéshez, valamint az épületek melegvíz készítéséhez.
A REHAU hőszivattyúprogram a kapocs a REHAU
felületfűtési-/hűtési rendszer és a geotermiát, ill.
napenergiát hasznosító REHAU rendszerek között.
Az energiaforrás szerint az alábbiakat


különböztetjük meg:


Talaj
REHAU GEO sólé/víz - hőszivattyú
(Talaj)víz
REHAU AQUA víz/víz - hőszivattyú
Levegő
REHAU AERO levegő/víz - hőszivattyú


Higiénikus melegvíz készítés
A REHAU rendszertároló a REHAU frissvíz állomással
társítva ideális megoldást jelent a higiénikus,
kényelmes melegvíz készítésben. A hagyományos
tárolóknál szokásos nagy melegvíztérfogat tárolásának
kimaradása miatt a REHAU frissvíz állomás
esetében a melegvíz az átfolyási elvnek köszönhetően
higiénikusabban melegíthető fel anélkül,
hogy le kellene mondania a megszokott kényelmes
melegvíz előállításról.


1 Fűtés
2 Melegvíz
3 Főzés
4 Világítás
5 Elektromos készülékek
Forrás: Global 2000

 

A RENDSZER SZÍVE
A REHAU HŐSZIVATTYÚ

 

Az új REHAU hőszivattyú a környezeti energia intelligens hasznosításának szíve. Jó közérzetet, nagyobb
kényelmet teremt, és teljessé teszi a REHAU kínálatát.
A REHAU hőszivattyúval ily módon első alkalommal kapható meg egy kézből az összes lényeges épületgépészeti
megoldás az energiahatékony építéshez és felújításhoz.


A REHAU „GEO“ HŐSZIVATYÚ TÍPUS
A REHAU GEO hőszivattyú a földhőt hasznosítja. A
földhő használhatóvá tételéhez a talajban vízszintesen
lefektetett talajkollektorokat, illetve a talajba
lefúrt talajszondákat alkalmazunk. Ezek a kollektorok/
szondák vonják el a talajból a hőt, amelyet
azután a hőszivattyú lehűt. A lehűlési folyamat során
a hőszivattyúban keringő hűtőfolyadék elpárolog és
így hőt termel.

 

A REHAU „AQUA“ HŐSZIVATTYÚ TÍPUS
A REHAU AQUA hőszivattyúval a talajvíz vagy a
közeli tavak, illetve folyók vize használható energiaforrásként.
Erre a célra kutat kell létesíteni, amely
ellátja vízzel a hőszivattyút. A hőszivattyú hőt von el
a víztől oly módon, hogy lehűti azt és így hőt termel.
Végezetül egy második kúton keresztül visszavezeti
a vizet az eredeti vízforrásba.


A REHAU „AERO“ HŐSZIVATTYÚ TÍPUS
A REHAU AERO hőszivattyú a külső levegőből szerzi
az energiát, elvét tekintve pedig úgy működik,
mint a földhőszivattyú. A hőszivattyú egy beszívó
nyíláson keresztül szívja be a külső levegőt, melyet
azután lehűt. A folyamat során a levegőtől elvont
hő a lakóhelyiségek fűtésére és melegvíz készítésre
használható. A hőszivattyú a ház belső helyiségeiből
programozható, energiafogyasztása ily módon
vezérelhető.

 

TÖKÉLETES ENERGIAHATÉKONYSÁG
A gazdaságos és automatikus működés révén

A HŐSZIVATTYÚ SZABÁLYOZÁSA
A fűtés és hűtés vezérlését egy szabályozó végzi.
A vezérlés gondosan kifejlesztett módszer alapján,
automatikus módon történik, amely figyelembe
veszi a megfelelő bekapcsolási pontot.
Az üzembe helyezés során egy konfigurációs
segédprogram segít végigmenni az összes lényeges
ponton. A teljes rendszer nagy hatásfokáról tökéletesen
összehangolt szabályozóalgoritmusok gondoskodnak.
A szabályozó csökkenti az áramköltségeket,
segítségével elkerülhető a komfortveszteség,
és figyelembe veszi a bivalens hőtermelők betáplálását.
Kiegészítésképpen felszerelhető egy második
kijelző is, amely más helyiségekből is lehetővé teszi
az egyszerű és logikus működtetést.

A REHAU partnerek a komoly és hozzáértő
tanácsadást jelentik.
A REHAU a szervizelés és a tanácsadás során gondosan
kiválasztott szakcégekkel működik együtt.
Itt olyan megbízható és hozzáértő partnerekről
van szó, akiket a REHAU Akadémián speciálisan a
REHAU technológiájára és összfilozófiájára oktatnak.
A hőszivattyúk esetében ez különösen érvényes
– éppen itt jelenik meg az érintett rendszerek
optimális összhangja az energiatakarékos üzemmód
és a hosszú élettartam előfeltételként.
A hozzáértő tanácsadás során az elsődleges kapcsolattartó
a felhatalmazott REHAU-szerelő.

Az épülettanúsítvány tartalma:
- Az összes elképzelhető REHAU
program
- Az épület adatai energiamutatókkal
- Tanúsítványok
- Üzembe helyezési jegyzőkönyvek
- Szervizigazolás
- Garanciális megállapodás
- Fontos címek

REHAU épülettanúsítvány
Az egyedileg kiállított REHAU épülettanúsítvány
áttekinthető igazolást nyújt az épület kiváló minőségű
műszaki felszereléseiről, azok teljesítményjellemzőiről,
a garanciális teljesítésekről, a karbantartási igényekről
és karbantartási állapotról, valamint az összes szükséges
kapcsolattartóról.
Ily módon ez tanúsítvány olyan összehasonlítható funkciókat
tölt be, mint pl. egy jármű esetében a forgalmi
engedély és a szervizkönyv.
Az épületgépészeti felszerelések egyre nagyobb mértékben
befolyásolják az ingatlan összértékét, a jövőben
pedig még nagyobb hatással lesznek annak újraeladási
értékére, ill. a megcélozható lakbérre.
A REHAU épülettanúsítvány házának rejtett értékeit
dokumentálja, segít megtartani azokat és eladás vagy
bérbeadás esetén a lehető legnagyobb árstabilitást biztosítja
Önnek. Az épülettanúsítványban szereplő adatok
helyességét a hivatalos REHAU-szerelő garantálja.

   

Víz-fűtés rendszerek

Víz-fűtés rendszerek

EGY RENDSZER MINDEN ALKALMAZÁSI TERÜLETRE
A RAUTITAN SOKOLDALÚSÁGA NEM ISMER HATÁROKAT

Ivóvízvezeték-szerelés
Az ivóvíznek tisztán és frissen kell kifolyni a csapból.
A RAUTITAN ehhez egy átfogó idom és csővezetékrendszert
kínál polimer alapanyagokból, valamint
cinkkiválás-mentes sárgarézből és kiváló minőségű
nemesacélból készült idomokat.
Fűtésszerelés
A RAUTITAN kellemes meleget hoz minden helyiségbe
– robusztus rendszerelemekkel, amelyek
a látható helyeken kiváló optikai megjelenésükkel
is meggyőzőek. A RAUTITAN minden beépítési
módhoz rendelkezik megoldással – mindegy,
hogy a fűtőtest bekötése a falból, a padlóból vagy
falszegélycsatornából történik.
Gázszerelés
A RAUTITAN a RAUTITAN gas sorozat új idomaival
és a RAUTITAN gas stabil csöveivel biztosítja az
épületen belüli biztonságos és hosszú élettartamú
gázszerelés összes szükséges elemét.
(Magyarországon nem forgalmazzuk)
Sprinklerszerelés
Az épületen belüli tűzvédelem jelentősége egyre
inkább tükröződik a törvényhozásban és a biztosítók
által hozott rendelkezésekben.
A REHAU rendelkezik a megfelelő megoldással:
A RAUTITAN sprinkler a RAUTITAN stabil és a
RAUTITAN flex univerzális csövekkel és egy bevizsgált
idomprogrammal a sprinkler rendszerek szereléséhez
abszolút megbízható sprinkler rendszerek.
(Magyarországon nem forgalmazzuk)
* A RAUTITAN spinkler rendszer
2009.01.01-től került bevezetésre
Hollandiában. A németországi piacbevezetés
2010-re várható.

 

A RAUTITAN RENDSZERBEN REJTŐZIK
AZ ÉPÜLETGÉPÉSZET JÖVŐJE
AZ ÚJDONSÁGOK OPTIMALIZÁLJÁK A bevált rendszert

 

Az ivóvíz-, gáz- és fűtésszerelésnél, valamint a sprinkler rendszereknél a beépített rendszerelemek megbízhatósága döntő szerepet játszik.

A minőség a döntő, és ez biztosítja az előnyt a versenyben.
A REHAU továbbfejlesztette a RAUTITAN rendszert:
- Új RAUTITAN PX polimer idomok és toldóhüvelyek
- RAUTITAN SX – átmeneti idomok nemesacélból
- Új felhasználás gáz- és sprinklerszerelés területén
Biztonságos és megbízható


A RAUTITAN rendszer minden kívánságot
teljesít a felhasználás és a napi alkalmazás
során. A legkiválóbb minőségű anyagok a
sárgaréztől a nemesacélon át az innovatív
polimer alapanyagokig nemcsak a hosszú
élettartamot, hanem a biztonságot szolgálják.
Éppen a nemesacél és a polimer alapanyagok
felelnek meg a legszigorúbb higiéniai előírásoknak
– ma és a jövőben is.
Intelligens és univerzális
Az egymással tökéletesen összehangolt
rendszerelemek rendkívüli választékával a
RAUTITAN rendszer ideális minden követelményre
és minden elképzelhető alkalmazási
feltételre.
A rafinált toldóhüvelyes kötéstechnika
O-gyűrűk nélkül biztosítja a tartósan tömör
kötéseket, és érezhetően megkönnyíti a
szerelést.

 

MI BIZONYÍTJUK A MINŐSÉGET
SZÉLSŐSÉGES KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT IS BIZONYÍT


RAUTITAN PX
Az új polimer idomok és toldóhüvelyek
sokoldalúsága meggyőző:
Megfelelnek az ivóvízvezeték-szerelés magas
higiéniai és korrózióállósági követelményeinek,
és fűtésszerelésnél is megbízhatóan
alkalmazhatóak.


RAUTITAN SX
A más gyártmányú nemesacél rendszerekre
való áttéréshez használt RAUTITAN SX
nemesacél idomok világos rendszer-elkülönítést
és tiszta illeszkedési pontokat biztosítanak,
valamint megakadályozzák az esetleges
anyagtúlterhelést.


RAUTITAN gas
Az épületen belüli gázszerelés a TRGI-előírások
szerint a RAUTITAN gas stabil ötrétegű
csövekkel és a bevált sárgaréz toldóhüvelyes
kötéstechnikával megvalósítható.
(Magyarországon nem forgalmazzuk)

RAUTITAN sprinkler
Az épületen belüli tűzvédelem magasabb
követelményeit kielégítve a RAUTITAN
rendszer sárgarézből készült idomaival
és toldóhüvelyeivel egy a VdS által bevizsgált
és tanúsított rendszert kínál a
sprinklerszereléshez.
(Magyarországon nem forgalmazzuk)
Az újdonságok áttekintése:

 

A fejlődés a részletekben rejlik

 

A minőség nemcsak címszó, hanem valóban meg kell felelni a legkülönfélébb alkalmazások legmagasabb
követelményeinek is. A legnagyobb teljesítmény és mindenekelőtt a tartós megbízhatóság igénye azért
döntő feltétel, mert a legtöbb alkalmazásnál a rendszer utólagos hozzáférés nélkül eltűnik a fal vagy a padló
szerkezetében. A RAUTITAN évtizedeken keresztül milliószor bizonyított és kiemelkedő teljesítményjellemzőivel
kielégíti az összes minőségi mércét.


A legjobb minőség dönt
A teljesítőképességnek és az alkalmazási biztonságnak
az ivóvíz-, fűtés-, gáz- és sprinklerrendszerek
szerelésénél egyértelműen döntő szerepe van.
Ezeknél az alkalmazásoknál senki sem engedhet
meg magának kompromisszumokat.
Kiforrott mérnöki megoldások a piacon elérhető
legjobb anyagokkal megvalósítva, kiváló feltételeket
biztosítanak a hosszú élettartamhoz és a megbízhatósághoz.
Ez döntő előny a szoros versenyben.
Minden felhasználó számára biztonságot jelent,
hogy a falban és a padlóban elrejtett technika
évtizedeken át hiba nélkül működik.


A minőség a REHAU-nál a llegfontosabb
A REHAU a legmagasabb szintű mérnöki hozzáértéssel
mindig új szakmai mércét állít fel a kutatás, a
fejlesztés és a gyártás területén.
A sokéves tapasztalat, a meggyőző innovációs erő
és a RAUTITAN folyamatos fejlesztései igazolják a
vezető technológiai pozíciót. Ezt az érett minőségmenedzsment
is támogatja.
Vizsgálatok és hosszú távú tesztek sokasága
biztosítja a teljes RAUTITAN rendszer kiváló kiváló
minőségét. Az idomok és a csövek termikus és mechanikusterhelhetőségét,
valamint a csövek a belső
nyomás alatti viselkedését a REHAU kiterjedt hosszú
távú tesztekkel vizsgálja. A biztonság és az optimális
funkcionalitás rendkívüli üzemi feltételek mellett is
mindenkor biztosított.


Egy sikeres univerzális rendszer
A RAUTITAN alkalmazások sokaságához egymással
tökéletesen összehangolt rendszerelelemek
sokaságát kínálja. A legjobb minőségű anyagokból
gyártva, amelyek tökéletesen illeszkednek a
mindenkori alkalmazás követelményeihez.
Az innovatív REHAU technológiák nemcsak a
megkövetelt biztonságot és hosszú élettartamot
biztosítják, hanem a kényelmes szerelést és a
gazdaságosságot is.
Elsőosztályú márkaminőség
RAUTITAN – milliószor bizonyított

A BELSŐ ÉRTÉK A DÖNTŐ
A REJTETT HELYEKEN a magas MINŐSÉG BIZTOSÍTJA A JÖVŐ BIZTONSÁGÁT

 

REHAU nagyon nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy minden termék megfeleljen a legmagasabb minőségi
követelményeknek – minden tekintetben. Mindenekelőtt a tartósságra és az élettartamra vonatkozóan.
Ezért vetjük alá az összes RAUTITAN-rendszerelemet újra és újra a legszigorúbb anyagvizsgálati teszteknek.
Így pl. az összes RAUTITAN PX elemet többszöri lézeres bemérésnek vetjük alá.
A REHAU a polimer anyagokkal kapcsolatban több, mint 50 év tapasztalattal rendelkezik, számos kísérleti
összeállítással és a legkülönfélébb terhelési vizsgálatok széles palettájával. A REHAU termékeket mindig a
hatályos szabványok és előírások szerint vizsgáljuk – REHAU a saját tesztlaborjában és a neves, független
minősítő intézetekben is.
Éveken át megbízható
Az épületgépészetben a minimális élettartam 50 év.
Ennek bizonyítására a RAUTITAN rendszer csöveinek
hosszútávú teszteken kell megfelelniük. Itt a hőingadozásokat,
a nyomást és a mechanikai terhelést
hosszú időn keresztül szimuláljuk.
Az ezt követő vizsgálat igazolja: A REHAU csövek
több évtizeden keresztül ellenállnak a rendkívüli
terheléseknek is.

11
MI BIZONYÍTJUK A MINŐSÉGET
SZÉLSŐSÉGES KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT IS BIZONYÍT
Jónevű intézetek igazolják a RAUTITAN
rendszer kiváló minőségét.


Csövek nyomás alatt
A repesztőnyomás vizsgálat során a REHAU csőben
folyamatosan növelik a nyomást, a vizsgálat meggyőzően
bemutatja a cső rendkívüli stabilitását.
A megengedett maximális üzemi nyomás kb.
hétszerese szükséges szobahőmérsékleten a
RAUTITAN flex csövek szétrepesztéséhez.
A RAUTITAN stabil csöveknél ez az érték még ennél
is magasabb.


A RAUTITAN PX tágítási vizsgálata
A RAUTITAN csövek mellett természetesen a kötőelemeket
- a toldóhüvelyeket és az idomokat - is
kemény terhelési próbáknak vetjük alá. Itt nemcsak
a fémből készült rendszerelemek bizonyítják a
legnagyobb mértékű biztonságot és minőséget.
Az új RAUTITAN PX polimer idomok és toldóhüvelyek
semmiben sem maradnak el ezektől. Egy példa erre
a RAUTITAN PX toldóhüvely tágítási vizsgálata:
A polimer toldóhüvely tágítási vizsgálata bizonyítja
a sokévi tapasztalatot a fröccsöntésben és a helyes
anyagválasztásban. A toldóhüvely a -10°C-os
legalacsonyabb szerelési hőmérsékleten jóval az
összenyomáskor fellépő valós tágulás mértékét
túllépve kitágul.


Szakítóvizsgálat a leginkább bevált
Egy szakítógép ellenőrzött körülmények között nyújtja
a csövet anélkül, hogy a cső elszakadna. Ezzel
egyértelművé válik: A REHAU térhálósított polietilénből
készült csövei nyújthatóságban felülmúlják a
fémeket és az egyéb cső-alapanyagokat.
A toldóhüvelyes kötéstechnika is bravúrosan kiállja
a szakítópróbát: A csövet még rendkívüli erővel sem
lehet kihúzni a kötésből.

 

a biztonságos szállítás
OPTIMÁLIS CSŐ MINDEN ALKALMAZÁSHOZ

 

 

IVÓVÍZVEZETÉK-SZERELÉS
HIGIÉNIA A RENDSZERBEN

 

Biztonságosan a vízcsapig
„Az ivóvíz ivóvíz marad“ – ezt várja el minden felhasználó
és üzemeltető a vízvezetékrendszertől. Mi
elköteleztük magunkat ennek az igénynek.
Minden Rautitan-rendszerelem megfelel az
ivóvízre, mint minőségi termékre és annak épületen
belüli szállítására vonatkozó szabványoknak és
irányelveknek.
Szerelvénybekötés RAUTITAN-nal
IVÓVÍZVEZETÉK-SZERELÉS
HIGIÉNIA A RENDSZERBEN
Hidegvízvezetékek RAUTITAN-nal
A RAUTITAN PX idomprogram céltudatosan kihasználja
a polimer alapanyagok előnyös anyagtulajdonságait
ivóvizünk tisztántartására. Már ma gondol
a problematikus ivóvízminőségre, és ezzel véd a
korrózióval és a lerakódásokkal szemben.
Központi jelentőségű a kiváló minőségű
RAUTITAN flex PE-Xa cső és az ötrétegű
RAUTITAN stabil cső is. A sima belső csőfelület
tartósan megakadályozza a lerakódásokat. A
toldóhüvelyes kötéstechnikával kombinálva további
előnyt jelent a nagy hőállóság – üzemzavar esetén
rövid ideig 100 °C-ig.
Optimális előfeltételek az ivóvízvezetékszereléshez.
Az ivóvízminőségnek megfelelően
különféle anyagból készült idomok
állnak rendelkezésre: RAUTITAN PX
polimer alapanyagból, RAUTITAN MX
cinkkiválás-mentes különleges sárgarézből
és RAUTITAN SX nemesacélból.
Ésszerű szerelés következetes rendszerrel:
- gyárilag előszigetelt csövek
- az építkezés körülményeinek megfelelő rögzítés a
tartóprogramnak köszönhetően bekötésrögzítés a
tartóprogrammal
- a csatos félbilincs csökkenti a hőmérsékletfüggő
hosszváltozást, és nagyobb csőbilics-távolságot
tesz lehetővé
- bevizsgált és engedélyezett tűzvédelmi megoldások,
amelyek megbízhatóan megakadályozzák
a füst és a tűz terjedését (Magyarországon nem
forgalmazzuk)

A lakás komfortérzetének a megfelelő helyiséghőmérséklet is része. A jó fűtési rendszer az alapja a
klimatizálás optimalizálásának és ezzel a komfortérzetnek, ehhez a RAUTITAN rendszer megteremti a feltételeket
- az. A RAUTITAN megteremti ehhez a feltételeket – idomok, csövek széles asztékával és sokoldalú
beépítési lehetőségeivel..
Hosszú élettartamú, gazdaságos és megfelel az építkezés mostoha körülményeinek – ezek a RAUTITAN
fűtésszerelés előnyei a robusztus PE-Xa- és ötrétegű csövekkel. Mint az ivóvízvezeték szerelésnél, a fűtési
rendszernél is a toldóhüvelyes kötéstechnika gondoskodik a tartósan biztonságos csőkötésről.

 

FŰTÉSSZERELÉS
SOKOLDALÚ MEGOLDÁS AZ ÖSSZES BEÉPÍTÉSI HELYZETRE


Egyedi fűtőtestbekötés
Mindegy, hogy a fűtőtest bekötése a falból, a padlóból
vagy a falszegélycsatornából történik – a REHAU
rendelkezik a megfelelő megoldással.
Padlóból
A nemesacél garnitúrák tetszetős külső megjelenése,
valamint a csatlakozóidomok egyedi lakkozásának
lehetősége lehetővé teszi az optimális illesztést a
környezethez.
Falból
A bekötések eltűnnek a falban, és teljesen szabaddá
teszik a padlót az akadálymentes takarításhoz.
Falszegély csatornából
Az ideális felújítási megoldás igényes juhar,
világos bükk, és fehér dekorral. A RAUSOLO és a
RAUDUO falszegély-rendszerek meggyőző érve az
egymással optimálisan összehangolt csatorna- és
idomprogram.
A fűtési és az elektromos kamra termikus szétválasztásának
köszönhetően a RAUDUO még a fűtési
és az elektromos vezetékek egyidejű fektetését is
lehetővé teszi.
Azért, hogy a meleg pontosabban érkezzen
A RAUTITAN rendszer a hőt a hőtermelőtől a legutolsó
fűtőtestig megbízhatóan osztja el. Az összes
szokványos fűtőtesttípushoz megfelelő bekötési
lehetőség teszi teljessé. A bevizsgált REHAU rendszerelemekkel
és a kiváló minőségű toldóhüvelyes
kötéstechnikával biztonságos.

Az épületen belüli gázszerelésnél mindig teljesen biztosra kell menni. A súlyos üzemzavarok okozta
veszélyek tartós elkerülése érdekében az összes rendszerelemnek éveken keresztül megbízhatóan ellen
kell állni minden terhelésnek. A RAUTITAN gas rendszer DVGW-által bevizsgált idomai a legnagyobb
mértékű biztonságot és szerelési kényelmet biztosítják:
A RAUTITAN gas is profitál a praktikus és biztonságos toldóhüvelyes kötéstechnikából.
A RAUTITAN gas rendszert Hollandiában már 2002 óta alkalmazzák és 2008 májusa óta
Németországban is engedélyezett és szállítható. A RAUTITAN gas rendszerek az adottságokhoz jól alkalmazkodva
fektethetők és elképzelhetetlenül egyszerűen méretezhetők.
Ezzel a REHAU most már a gázszerelésben is készen áll a jövőre.
(A RAUTITAN gas rendszert Magyarországon nem forgalmazzuk)

Bevizsgált biztonság
A DVGW által bevizsgált RAUTITAN gas komplett
rendszer minden műszaki termékkövetelménynek
megfelel. A gázáramlás-jelzővel és a termikusan
működésbe lépő elzárószerelvénnyel mint biztonsági
berendezésekkel együttműködve érhető el a
tűz és az idegen beavatkozás hatásával szembeni
biztonság.
Idő- és pénzmegtakarítás
A RAUTITAN gas rendszerrel gyorsan és rugalmasan
szerelhet épületen belül földgázvezetékeket
100 mbar üzemi nyomásig.
Nyereség minden szempontból:
- Aknákban, csatornákban és zárt terekben történő
idommentes fektetésnél nem szükséges a
kiszellőztetés
- Ideális tetőtéri kazánházak bekötéséhez is
- Csekély idomszükséglet a tekercsből történő
csőfektetésnél
- Egyszerű fektetés a nyers padlóra, szabadon, vagy
vakolat alá szerelve
- Egyszerű és gyors rendszerméretezés, mindenekelőtt
egy REHAU gázelosztóval együtt
- Gazdaságos diszpozíció és raktárgazdálkodás
- Szerelés a bevált RAUTOOL szerszámmal

Egy mozdulat elegendő: RAUTITAN gas idomok
és toldóhüvelyek készletben
A speciálisan gázszállítás számára kifejlesztett
idomprogrammal a már milliószor bevált
toldóhüvelyes kötéstechnika kerül alkalmazásra.
Azért, hogy az Ön számára a helyszínen az
előkészítést megkönnyítsük és megelőzzük a
felcserélést, a RAUTITAN gas idomokat a megfelelő
számú és méretű, hozzá tartozó RAUTITAN gas
toldóhüvelyekkel együtt csomagoljuk és szállítjuk.
Így rögtön az összes szükséges alkatrész kéznél
van.

Mindig váratlan esemény: Ha egy épületben tűz üt ki, gyorsan kell cselekedni. A sprinkler rendszer képes
a tüzet önállóan felfedezni, a riasztást leadni és a keletkező károkat a tűzoltók megérkezéséig korlátozni.
A sprinkler rendszer egy olyan kifizetődő befektetés, amely életet menthet és segít az anyagi károk
csökkentésében.
A törvényhozók és a biztosítók felismerték az épületen belüli tűzvédelem jelentőségét, a sprinkler rendszerek
beépítését már sok helyen kötelezővé tették. Németországban is nő a kereslet a sprinkler rendszerek
iránt – nemcsak a középületekben, ipari és kereskedelmi épületekben, hanem a lakóépületekben is.
Az esetek 60%-ában már egy-két sprinklerfej is elegendő egy tűz teljes eloltásához.

   

Központi porszívó

Központi porszívó

VACUCLEAN KÖZPONTI PORSZÍVÓ
VACUCLEAN a porszívózás legkorszerûbb és leghigiénikusabb
formáját biztosítja. A legfinomabb port is eltávolítja a lakótérbôl
és ezáltal emeli életminôségünket.
A nagyteljesítményû rendszer a központi porszívó egységbôl,
a RAUPIANO Plus hangcsillapított csövekbôl és kellékek széles
választékából áll. Használata halk, higiénikus és kényelmes.
HATÉKONY SEGÍTSÉG A POR ELLENI KÜZDELEMBEN

Kérdés:
MI TÖRTÉNIK, HA ÖN HAGYOMÁNYOS PORSZÍVÓT HASZNÁL?

„A por természetesen eltûnik a porszívóban!”
– lenne az automatikus válasz.
Valóban így van ez?
A felszívott kosz jelentôs része (nagy részecskékbôl
álló szemét) valóban fennakad a porzsákban.
Mi a helyzet azonban azokkal a szabad szemmel
nem látható finom porrészecskékkel, vagy mikroorganizmusokkal,
mint a poratkák?
Pontosan ezek a részecskék és mikroorganizmusok
felelôsek az olyan egészségügyi problémák, mint
a házipor-allergia és asztmás megbetegedés kialakulásáért.
Ezeket a részecskéket és mikroszkopikus
élôlényeket a hagyományos porszívók porszívózás
közben nem távolítják el, csak áramoltatják a lakás


levegôjében. Már néhány perccel a porszívózás
befejezése után, amikor a látható porrészecskék
leülepedtek, látható a hagyományos porszívózás
tényleges eredménye.
A kisebb részecskéknek még órákra van szükségük
ahhoz, hogy ismét leülepedjenek, így porszívózás
után könnyebben a tüdôbe kerülhetnek és fokozott
egészségügyi panaszokhoz vezethetnek.

„…a mikroorganizmusokat és a finom
porrészecskéket eltávolítás helyett
a hagyományos porszívózás csak
felkavarja a lakásban. Ezek hosszú órákon
át lebegnek a szoba levegôjében és így
könnyebben a légutakba és a tüdôbe
juthatnak…” (Frankfurter Allgemeine
Zeitung, 25.04.89)
VACUCLEAN megszünteti ezeket
a problémákat!

 

A VACUCLEAN MûKÖDÉSI ELVE

 

A VACUCLEAN esetében a 1 porszívó az épület
egy központi helységében a lakótéren kívül, például
a pincében, vagy a garázsban kerül felszerelésre.
A 1 központi szívóegység a falban elhelyezett 2
RAUPIANO Plus hangcsillapított csrendszeren keresztül
szinte teljesen zajtalanul gyûjti össze a kosz
és porrészecskéket, amelyet a készülék végül egy
3 kifúvó nyíláson keresztül a szabadba vezet.
A VACUCLEAN MûKÖDÉ SI ELVE
Az egyes lakóhelységekben 4 csatlakozó dobozokat
helyeznek el, amelyekre a 5 szívócsövet csatlakoztatni
lehet.
A rendszer a 6 távkapcsolóval, vagy a 7 szívócsô
markolatán elhelyezett kapcsolóval indítható be.

 

A porszívó
REHAU VACUCLEAN legmeggyôzôbb tulajdonsága a    
nagy és állandó szívóerô. A rendszer szempontjából
döntô fontosságú a magas AIR WATT teljesítmény
és hatásfok, mivel ezek a tényezôk határozzák meg
a szívófej teljesítményét.
A VACUCLEAN berendezések motorja a versenytársaknál
jelentôsen jobb teljesítményt biztosít:
- robosztus felépítés és német gyártási minôség
- nagyobb szívóerô a nagyteljesítményû motoroknak
köszönhetôen
- önmûködôen lekapcsoló szénkefék a motor
biztonsága érdekében
- elektronikusan szabályozott fokozatos motorindítás
- hôérzékelôk védik a motort a túlmelegedéstôl
- 15 perc után automatikus kikapcsolás a véletlen
bekapcsolás kivédése érdekében
- magas élettartam

A szûrô
A szûrés két fázisban történik. Az elsô fázisban
az ún. ciklon-hatás érvényesül, vagyis a porral
telített levegôbôl az örvénylés hatására a szemétvödörben
kiválnak a nagyobb szemcsék
és a por egy része. A második lépésben a különösen
hatékony szûrôbetét kiszûri a levegôben maradt
finomport. A gép által a házon kívül kifújt levegô
szinte teljesen pormentes.
Ez a kétszintû szûrô rendszer garantálja az
egyenletes és erôteljes szívóhatást.

 

REHAU három eltérô teljesítményû porszívót
kínál családi házakhoz, társasházakhoz
és kisebb irodaépületekhez.

 

A RAUPIANO Plus csôrendszer
A német Merseburgi Egyetem tudományos kutatásai bizonyítják, hogy
a RAUPIANO Plus csövek tökéletesen megfelelnek központi porszívók
szívócsövének. A használat közbeni elektrosztatikus feltöltôdés az érzékelési
határ alatt marad. Emellett gyakorlati súrlódási tesztek során
bebizonyosodott, hogy a rendszer minden elvárásnak megfelel.
- Alacsony súrlódási ellenállás:
A RAUPIANO Plus csövek sima belsô felülete megakadályozza
a lerakódásokat és így biztosítja a hosszú élettartamot.
- Hanggátlás:
Kiemelkedôen hatékony hangcsillapítású lefolyórendszerként
gondoskodik az egész ház nyugalmáról.
- Kiváló minôség
- Anyaga teljes egészében újrahasznosítható, ezért környezetkímélô
A szívócsatlakozók
A lakótérben az esztétikai elvárások a legfontosabbak. Éppen ezért
a VACUCLEAN szívócsatlakozók különbözô színekben és formákban
kaphatók. A csatlakozás azonban nem csak fali, hanem padlócsatlakozókkal
is lehetséges.
- kiváló minôség és tömítés
- egyedi fejlesztés
- tetszetôs külsô mûanyagból, vagy különbözô színû alumíniumból
Szemétlapát csatlakozó
Azokban a helységekben, ahol gyakrabban keletkezik nagyobb menynyiségû
szemét, már nincs többé szüksége szemétlapátra. Egyszerûen
csak ki kell nyitnia a falszegélyben, vagy egy bútor lábazatában elhelyezett
csatlakozót és a szemetet egyszerûen besöpörheti a nyíláson.

 

A VACUCLEAN rendszer tartalmaz minden olyan
alkatrészt és kelléket, amely a központi porszívó
rendszer kiépítéséhez szükséges.
Használat
A VACUCLEAN rádiós távirányítójával éppen olyan
könnyen kezelheti a központi porszívót, mint egy
garázskaput. Nagyobb távolságok esetén egy
jelerôsítô gondoskodik a tökéletes vételrôl.
A VACUCLEAN központi porszívó egységet minden
emeletrôl ki és be is lehet kapcsolni. A távirányító
gondoskodik arról is, hogy a motor egy véletlen bekapcsolás
esetén ne járjon folyamatosan, mivel minden
15 perc folyamatos üzem után lekapcsolja azt.
Emellett 6 jeladóval használható a rendszer eltérô
idôpontokban, mivel egy idôben csak egy felhasználó
porszívózhat. Abban az esetben, ha egyszerre
két felhasználó szeretné használni a rendszert,
a VACUCLEAN 4000 típusú porszívó egységgel ez
is lehetséges.
A jeladó a szívócsô markolatára, vagy a falra
erôsíthetô.
Kábeles VACUCLEAN rendszer
A távirányítós rendszer mellett REHAU kábeles rendszert
is kínál. Kábel használata esetén a rendszer
mûködtetése egy vezérlô kábel segítségével történik.
A rendszert a kábeles megoldásnál a szívócsô
markolatán elhelyezett kapcsolóval lehet ki és be
kapcsolni.

Praktikus:
A rádiós távirányítóval a VACUCLEAN központi
porszívó egység minden emeletrôl
és helységbôl mûködtethetô.

 

 

Halk
Mivel a porszívó berendezés a lakótéren kívül van,
a porszívózás szinte nem jár hanggal.
Higiénikus
- ideális allergiás és aszthmás betegek számára
- az egészségkárosító finompor a szabadba távozik
- csökkenthetôk az állati szôrök, virágpollen és
házipor allergiás tünetek
- a rendszerbôl távozó levegô nem kavarja fel
a port a lakásban
Kényelmes és idôtakarékos
- nem kell többé a porszívó vonszolásával veszôdni
- nincs több kábeltekergetés
- a portartályt csak ritkán kell üríteni (évi néhány
alkalommal)
- kevesebbszer kell port törölni, mert a rendszer
nem kavarja fel a port a lakásban
Növeli az ingatlan értékét
Növelje ingatlana értékét kiváló minôségû épületgépészeti
rendszerekkel.

Kiváló minôség és magas teljesítmény
- magas élettartam a robosztus kialakításnak
a német gyártási minôségnek köszönhetôen
- erôs és állandó szívóhatás a ciklon szûrônek
köszönhetôen
Nincs eldobható szûrô
A modern szûrôrendszer miatt nincs szükség
eldobható szûrôkre, így nem csak spórolunk,
de a környezetet is kíméljük.

 

Elôrelátó tervezés
Egy ház építésénél talán nem a központi porszívó a legfontosabb
elem. Aki azonban elôrelátóan tervez, már a ház nyers állapotában
kialakíthatja azokat a feltételeket, amelyek késôbb egyszerûbbé teszik
egy modern központi porszívó rendszer telepítését.
Gazdaságos, kényelmes és tiszta - a REHAU VACUCLEAN központi
porszívó rendszerbe érdemes befektetni.
Minôség és tapasztalat
A mûanyag alapanyagok elôállításában és feldolgozásában szerzett
50 éves tapasztalata, amely céltudatossággal és újítási kedvvel
párosul, tette REHAU-t nemzetközileg ismertté, és ez szerzett
világszerte hírnevet a vállalat számra.
Épületgépészeti rendszereink és termékeink, melyek felhasználhatók
a fûtés és hûtés, elektromos kábelvezetés, víz és szennyvíz
kezelés területein, valamint korszerû megújuló energia hasznosító
rendszereink garantáltan ellenôrzött minôségûek, így nyugodt
lelkiismerettel építhet rájuk hosszú távon is.

   

Lakáslevegő-hőcserélő

Lakáslevegő-hőcserélő

AWADUKT THERMO talaj-levegő hőcserélő
antimikrobális HŐCSERÉLŐ RENDSZER ELLENŐRZÖTT SZELLŐZÉSHEZ
SZÁLLÍTÁSI PROGRAM

A lakókomfort növelése -
az energiaköltségek csökkentése

 

emelkedő energiaárak és a csökkenő
erőforrások az építtetők, tervezők és építészek
célirányos gondolkodásmód-változásához vezetnek.
A fosszilis nyersanyagok egyre növekvő
szűkössége miatt az energiatakarékos építési
koncepciók mind nagyobb jelentőségre tesznek
szert. Ezeknek egy lényeges alkotóeleme a
lakó- és tartózkodási helyiségek ellenőrzött
szellőzése. Az AWADUKT Thermo antimikrobális
talaj-levegő hőcserélővel a REHAU célirányosan
járul hozzá a frisslevegő-bevezetés
hatékonyságának emeléséhez. A talaj hőtároló
képessége által egy vízszintesen lefektetett
csőrendszeren keresztül beszívott levegő télen
felmelegszik, nyáron egy kellemes hőmérsékletszintre
hűl le.
A külső levegő előszűrése és a talaj-levegő
hőcserélőknél egyedülálló antimikrobális belső
réteg biztosítja a higiénikus frisslevegő-bevezetést.
Az energiaköltségek csökkentése mellet
ezáltal az építtetők nem csak pénzt takaríthatnak
meg, hanem érezhetően javíthatják a
légkomfortot is.
Higiénikus és antimikrobális
Energiahatékony és biztonságos
Kényelmes és komfortos

 

A talaj-levegő hőcserélő működési módja

 

csőrendszerrel a talaj hőtároló képességét kb.
1,5-2,5 m-es
mélységben arra használják, hogy a
hőmérsékletet nyáron is és télen is egy kellemes
szintre melegítse elő, illetve hűtse le. A tapasztalatok
szerint egy talaj-levegő hőcserélővel a
bevezetett levegő hőmérséklete akár 20 K-nel
is
előkezelhető. Családi és többlakásos lakóházaknál
télen elsődleges törekvés a hővisszanyerő készülék
fagymentesen tartása. Ipari, kommunális vagy irodaépületeknél
különösen a hűtőhatás áll előtérben.
A talaj-levegő hőcserélő alkalmazása révén csökkennek
a beruházási és üzemeltetési költségek.
Példa a nyári üzemre Példa a téli üzemre
+ 30° C
+ 16° C
+ 12° C
- 15° C
+ 2° C
+ 7° C
kilépő hőmérséklet
a talaj-levegő hőcserélő
végén
belépő hőmérséklet
a beszívóegységnél
talajhőmérséklet
kilépő hőmérséklet

 

 

Egyedülálló - antimikrobális belső réteg

 

A REHAU AWADUKT Thermo csövei egy, a talajlevegő
hőcserélőknél egyedülálló belső réteggel
rendelkeznek. Ez megfelel a VDI 6022 1. előírásban
rögzített követelménynek, miszerint a levegőt élelmiszerhigiéniai
előírásoknak is meg kell feleltetni.
Egy speciális eljárással ezüstrészecskéket dolgoznak
be a belső csőrétegbe. Így a cső belső felületén
csökken a baktériumok és gombák kialakulásának
és terjedésének esélye. Jó hatásfokuk miatt ezeket
a kiegészítő anyagokat az orvostudományban és
a háztartási készülékekben (pl. hűtőszekrény) is
alkalmazzák.
Az antimikrobális hatás ismerete az ókorba
nyúlik vissza. Már i. e. 4000-ben Óegyiptomban
ezüstedények szolgáltak víztartályként az ivóvíz
előkészítésére. A 11. században higiéniai okokból
a mérőkelyheket ezüstből kellett készíteni. Máig
számos alkalmazásban használják fel ezt a tulajdonságot
– így a REHAU-nál is! Az antimikrobális belső
rétegű, szabadalmaztatott talaj-levegő hőcserélő a
csíranövekedés lényeges csökkenését okozza.
Az eredmény a higiénikus, csírákkal alig terhelt friss
levegő a szellőzőberendezésben. A belső csőréteg
antimikrobális hatását a taunussteini Fresenius
Intézetben az ASTM Standard E2180 szabványra
támaszkodva megvizsgálták és tanúsították.

 

AWADUKT THERMO talaj-levegő hőcserélő
RENDSZERLEÍRÁS

 

Beszívóelem
a higiénikus levegőbevezetéshez durvaés
finomszűrővel ellátva
AWADUKT Thermo csőrendszer
- antimikrobális belső csőréteg
a higiénikus friss levegő érdekében
- optimalizált hővezetésű PP kompakt falú cső
tökéletesített hővezető képességgel
- magas fokú hosszanti merevséggel
a biztonságos kondenzátum-elvezetés
érdekében
- radonnal szemben tömített
a speciális SL biztonsági tömítőrendszer
következtében
- sokrétű idomprogram
az egyedi fektetési elrendezés érdekében

Az iránytartást ellenőrizni, és ha szükséges, a csatlakoztatás után
helyesbíteni kell.
Földbe fektetett csöveknél az élletöréses csővéget teljesen a tok
végéig be kell dugni.
2.3.2 Kihagyások a kötéssávban
A csövek fektetésekor az ágyazatban tok-fejgödröket kell létesíteni,
hogy a csőkötést rendeltetésszerűen létre lehessen hozni, és hogy
a cső védve legyen a csőkötésnél történő felfekvéssel szemben.
A fejgödrök ne legyenek nagyobbak, mint az a szakszerű csőkötéshez
szükséges.
2.3.3 A csőkötés létrehozása
A csőkötést gondosan kell elkészíteni. A csövek összetolását a csőtengely
irányában központosan kell végezni, ami kézi erővel, emelőkkel
vagy egy készülék és a csőél védelme érdekében párnafa segítségével
történhet.
2.3.3.1 AWADUKT Thermo DN 500-ig
A legfeljebb DN 500-as AWADUKT Thermo csöveknél a csőkötés
tömítéséhez kizárólag a gyárilag behelyezett tömítőgyűrűket szabad
használni. Minden egyes tokösszedugási folyamat (csövek és idomok)
előtt a leréselt csővéget (élletöréses csővéget) egy ruhával vagy
hasonló eszközzel meg kell tisztítani a szennyeződésektől stb. Annak
ellenőrzésére, hogy a tokösszedugási folyamat során a csővég elérte-e
a szükséges maximális bedugási mélységet, a tokmélységet (= bedugási
mélység) – amennyiben ez gyárilag nem történt meg – egy erre
alkalmas tollal a csővégen meg kell jelölni. A tokot, a csővéget és a
tömítőgyűrűt meg kell tisztítani az esetleges szennyeződésektől.
A tömítőgyűrűket az esetleges sérülések szempontjából ellenőrizni kell.
Sérült tömítőgyűrűt nem szabad beépíteni.
Az élletöréses csővéget REHAU síkosítószerrel kell bekenni
(az élletörést és a csővéget). Földbe fektetett vezetékeknél ezután a
csővéget a tok végéig (= ütközésig) be kell tolni a tokba. A maximális
bedugási mélység elérését az előzőleg felvitt jelölésen ellenőrizni kell.

 

 

Kondenzátum-elvezető
3.1 alápincézetlen épületekhez
kondenzátumgyűjtő aknán keresztül

 

2. Fektetési útmutató
2.1 Csőárok
Az árkot úgy kell méretezni és kivitelezni, hogy a csővezetékek biztonságos
beépítése biztosított legyen. A talaj-levegő hőcserélőt úgy kell
lefektetni, hogy annak alátámasztása tartósan stabil legyen. Az árokfenék
legyen puha, kőmentes anyagú. A csőárkok méretezésével és
az ágyazati réteg kivitelezésével kapcsolatos további adatok a DIN
EN 1610 szabványban találhatók.
Nagy átmérőjű (d ≥ DN 800) elosztó csöveknél ügyelni kell arra, hogy
az ágyazat magasságának a hullámmagasság legalább 2,5-szeres
értékének kell megfelelnie.
2.2 A csövek fektetése
Biztonsági okokból és károk elkerülése érdekében az építőegységek
csőárokba történő leeresztéséhez arra megfelelő készülékeket és
eljárásokat kell alkalmazni.
A csöveket, csővezeték-alkatrészeket és tömítőeszközöket a csőárokba
történő leeresztés előtt sérülések szempontjából meg kell vizsgálni.
Nehéz elosztó csöveknél és idomoknál a felemelést és a leeresztést
emelőszerkezettel és nem abrazív anyagból készült hevederekkel ill.
kenderkötelekkel kell elvégezni. Tilos horgokat használni a csővégeken.
Könnyű csöveknél a kézi leeresztés is megengedett. Tilos a csöveket
a csőárok fenekére dobni. Süllyesztő szerkezetek alkalmazásánál
ügyelni kell arra, hogy a csövek ne sérüljenek meg. A csőfektetést a
vezeték mélypontján kell elkezdeni.
Ha a munkavégzést hosszabb ideig szüneteltetik, a csővégeket
ideiglenesen le kell zárni. A védősapkákat csak közvetlenül a csőkötés
létrehozása előtt szabad eltávolítani.
A csövekből minden idegen anyagot el kell távolítani.
2.3 Tokos kötés, csővezetékek méretre vágása
2.3.1 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
A védőfunkciójú véglezárókat csak közvetlenül a bekötés előtt szabad
eltávolítani. A csőfelület azon részeinek, amelyek a kötőanyagokkal
érintkeznek, sérülésmentesnek és tisztának kell lenniük.
Ha a csöveket nem lehet kézi erővel összetolni, akkor erre megfelelő
készülékeket kell használni. Ha szükséges, gondoskodni kell a csővégek
védelméről. A csöveket tengelyirányú erők folyamatos ráterhelésével,
az építőegységek túlterhelése nélkül kell összetolni.


3.2 alápincézett épületekhez
golyós szifonon keresztül bekötéssel a házi
szennyvízelvezetőbe


Falátvezetés
a csővezeték szakszerű átvezetéséhez a ház falán
keresztül

 

AWADUKT THERMO talaj-levegő hőcserélő

RENDSZERLEÍRÁS

 

Az AWADUKT Thermo csövek magas fokú hos�-
szanti merevsége megakadályozza a behajlások
képződését. Ez megakadályozza a kondenzátum
felgyülemlését a csővezeték mélypontjain, és
ezzel szavatolja a biztonságos kondenzátumelvezetést.
Nem megfelelő hosszanti merevségű
csövek használata talaj-levegő hőcserélőkhöz
emiatt nem ajánlatos.
- radonnal szemben tömített
A radon egy természetes, színtelen, szagtalan,
radioaktív nemesgáz, amely kőzetekben és a
talajban fordul elő. Az urán és a tórium elemek
természetes radioaktív bomlási sorozataiból
keletkezik. A radon átdiffundál a talajon, vízben
oldódik és a talaj felszínén kilép a légkörbe.
Az AWADUKT Thermo a rögzített és kitolódás
ellen biztosított tömítésű speciális SL biztonsági
tokjai miatt egy radonnal szemben tömített talajlevegő
hőcserélő rendszer.
- sokrétű idomprogram
A sokrétű idomprogramnak köszönhetően a
REHAU talaj-levegő hőcserélő rendszere teljesen
az Ön egyéni elképzelései szerint fektethető.
Ívek, elágazó idomok és áttoló karmantyúk minden
csőátmérőhöz rendelkezésre állnak. Ezáltal
az épület körüli körvezeték éppúgy lehetséges,
mint a földbe fektetett regiszter-elrendezés.

épületekhez
Alápincézetlen épületek esetén a kondenzvizet
egy szivattyúaknán keresztül kell elvezetni.
Az akna egy lapos fenéken áll. Annak megakadályozására,
hogy az aknán keresztül szűretlen
levegő juthasson be a csőrendszerbe, az akna
egy légtömör öntöttvas fedlappal van lezárva.
A kondenzvizet egy elágazó idomon keresztül
a talaj-levegő hőcserélő csővezetékből a
kondenzátumgyűjtő aknába vezetik. Ezután a
kondenzvizet egy, a kereskedelemben is kapható,
búvárszivattyúval ki lehet szivattyúzni.


3.2 Kondenzátum-elvezető alápincézett
épületekhez
Ha az épület alápincézett, akkor a kondenzátum
egy elvezetőn keresztül a házi szennyvízvezetékbe
vezethető. A kondenzátum-elvezetőt a
talaj-levegő hőcserélő csővezeték legmélyebb
pontjára kell beépíteni. A kellemetlen szagok
megakadályozására a kondenzátum-elvezető és
a házi szennyvízvezeték közé egy golyós szifont
kell beépíteni.


4. Falátvezetés
A csővezeték épületbe való szakszerű bevezetéséhez
a falba falátvezetést kell beépíteni.
A REHAU ehhez megfelelő megoldást kínál.
Víznyomásnak ellenálló falátvezetéseket, kérésre,
szintén biztosítani tudunk.

Méretezés :

 

- a cső átmérője
A csövek számát, a cső hosszúságát és a fektetési módot elsősorban
a szállított légmennyiség határozza meg.
A csőben lévő turbulens áramlási viszonyok eléréséhez, illetve annak a
biztosításához, hogy a beszívott levegő és a talaj közötti hőátadás számára
bizonyos tartózkodási idő adott legyen, a talaj-levegő hőcserélő
csőben a levegő sebességének a tapasztalatok szerint 1 m/s és 4 m/s
között kell lennie.
A méretezéssel kapcsolatos további információk a költségmentesen
rendelkezésre bocsátott méretező szoftverben (www.rehau.hu) vagy a
VDI 4640 4. lapon találhatók.
Méretez és
Családi ház
Családi házas alkalmazás esetén az elsődleges méretezési feltétel
a szellőzőberendezés hővisszanyerő készülékének fagymentesen
tartása. Kb. 120 m³/h-250 m³/h levegő térfogatáram esetén 40-60 m
csőhossz rendszerint elegendő. A felesleges földkiemelési költségek
megtakarítása érdekében ajánlott az épület körüli körvezetékkénti
fektetés.
Nagy térfogatú épületek
Nagy térfogatú épületeknél rendszerint a Tichelmann-rendszer szerinti
fektetés használatos. A nagy levegő-térfogatáramok miatt úgy a
talaj-levegő hőcserélőknél, mind pedig az elosztó csöveknél nagyobb
átmérőkre van szükség. A talaj-levegő hőcserélő hűtő hatása az üzemeltetési
költségeinek jelentős csökkenéséhez vezet.
Az elosztó csöveknél a zajszint miatt a légsebességet 6 m/s-ra kell
korlátozni. A regisztercsöveknél a már említett 1-4 m/s-os értékek
érvényesek.

Talaj-levegő hőcserélő méretezési példa családi házakra
- méretezés a hővisszanyerő készülék fagymentességére
- fektetés körvezetékként az épület körül
Feltételezések 1. példa 2. példa
Lakóterület 120 m2 160 m2
Épülettérfogat kb. 300 m3 kb. 400 m3
Légcsere óránként 0,5 óránként 0,5
Régió Északnémet-alföld Frankföld
Talaj agyag/üledék/iszap nedves vályogtalaj
Fektetési mélység 1,5 m 2,0 m
Eredmény:
Térfogatáram: 300 m3 x 0,5 1/h = 150 m3/h 400 m3 x 0,5 1/h = 200 m3/h
Talaj-levegő hőcserélő minimális csőhossz 34 m 41 m
Talaj-levegő hőcserélő méretezési példa nagy térfogatú épületekre
- méretezés egy rendelkezésre álló fektetési felületre
- fektetés a Tichelmann-rendszer szerint


Feltételezések:


Rendelkezésre álló felület 20 x 60 m
Levegő térfogatáram 10.000 m3
Régió Baden-Württemberg északi része
Talaj nedves vályogtalaj
Fektetési mélység 2,0 m
Regisztercsövek 20 x DN 315 à 55 m (megfelel v = 2,1 m/s-nak csövenként)
Elosztócsövek DN 1000 (v = 4,9 m/s)
Eredmények:
Hőtermelés okt.-márc. kb. 34.000 kWh
Min. kilépő hőmérséklet kb. -3 °C
Hűtés máj.-aug. kb. 20.000 kWh
Max. kilépő hőmérséklet kb. 24 °C

 

FEKTETÉSI ÚTMUTATÓ

 

1. Szállítás és tárolás
Az AWADUKT Thermo csövek fektetése a DIN EN 1610 szerint
történik. Ezen túlmenően a fektetéskor ügyelni kell a talaj-levegő
hőcserélő rendszerrel szemben támasztott követelményekre a VDI
4640 4. lap szerint.
1.1 Szállítás
AWADUKT Thermo csöveket, idomokat és tömítőgyűrűket gondosan
és kímélően kell kezelni. Szakszerűtlen szállítás és helytelen tárolás
esetén a csatornacsövek, idomok és tömítőgyűrűk alakváltozása
vagy sérülése léphet fel, amelyek megnehezíthetik a fektetést és a
lefektetett vezeték üzembiztosságának csökkenéséhez vezethetnek.
A csomagolatlan csöveknek a szállítás alatt teljes hosszukban fel kell
feküdniük és azokat helyzetváltozás ellen védeni kell. A lehajlást és az
ütőterhelést el kell kerülni.
A kötegelt csövek fel- és lerakodásához megfelelő szállítóeszközöket
(pl. széles villafelfekvésű villás targoncát) kell használni.
A csomagolatlan csövek és idomok fel- és lerakodását kézi erővel
kell végezni. A szállítóeszközről történő lebillentés és dobás tilos.
El kell kerülni a csövek talajon történő vonszolását. A barázdák és a
karcolások különösen a tokos kötéseknél okozhatnak tömítetlenséget.
Szállításkor ellenőrizni kell, hogy megfelelő-e a csövek, idomok és az
egyéb csatlakozó tartozékok jelölése, és megegyeznek-e a tervezési
követelményekkel. Az építőipari termékeket szállításkor és közvetlenül
a beépítés előtt is gondosan ellenőrizni kell sérülés szempontjából.

1.2 Tárolás
Szennyeződés és a sérülések megakadályozása érdekében minden
anyagot megfelelő módon kell tárolni. Ez különösen érvényes az
elasztomerekből készült tömítőeszközökre, amelyeket mechanikus és
vegyi behatással (pl. olaj) szemben védeni kell. A legurulás következtében
fellépő károk megakadályozására a csöveket rögzíteni kell.
Annak érdekében, hogy hideg időben a csövek ne fagyjanak a talajra,
alátéteken kell tárolni azokat.
A csöveket sík aljzaton kell tárolni. El kell kerülni a hosszirányú behajlást.
Valamennyi csővezeték-alkatrészt úgy kell tárolni, hogy az a tok
közelében ne szennyeződhessen el.
Egyoldalú hőhatás, pl. napsugárzás, a műanyag csövek
termoplasztikus viselkedése miatt olyan alakváltozáshoz vezethet, ami
csekély esés mellett megnehezítheti a szakszerű fektetést.
Emiatt a csöveket a közvetlen napsugárzás ellen pl. világos ponyvákkal
le kell takarni. Kerülni kell a csövek túlhevülését

2. Fektetési útmutató


2.1 Csőárok
Az árkot úgy kell méretezni és kivitelezni, hogy a csővezetékek biztonságos
beépítése biztosított legyen. A talaj-levegő hőcserélőt úgy kell
lefektetni, hogy annak alátámasztása tartósan stabil legyen. Az árokfenék
legyen puha, kőmentes anyagú. A csőárkok méretezésével és
az ágyazati réteg kivitelezésével kapcsolatos további adatok a DIN
EN 1610 szabványban találhatók.
Nagy átmérőjű (d ≥ DN 800) elosztó csöveknél ügyelni kell arra, hogy
az ágyazat magasságának a hullámmagasság legalább 2,5-szeres
értékének kell megfelelnie.
2.2 A csövek fektetése
Biztonsági okokból és károk elkerülése érdekében az építőegységek
csőárokba történő leeresztéséhez arra megfelelő készülékeket és
eljárásokat kell alkalmazni.
A csöveket, csővezeték-alkatrészeket és tömítőeszközöket a csőárokba
történő leeresztés előtt sérülések szempontjából meg kell vizsgálni.
Nehéz elosztó csöveknél és idomoknál a felemelést és a leeresztést
emelőszerkezettel és nem abrazív anyagból készült hevederekkel ill.
kenderkötelekkel kell elvégezni. Tilos horgokat használni a csővégeken.
Könnyű csöveknél a kézi leeresztés is megengedett. Tilos a csöveket
a csőárok fenekére dobni. Süllyesztő szerkezetek alkalmazásánál
ügyelni kell arra, hogy a csövek ne sérüljenek meg. A csőfektetést a
vezeték mélypontján kell elkezdeni.
Ha a munkavégzést hosszabb ideig szüneteltetik, a csővégeket
ideiglenesen le kell zárni. A védősapkákat csak közvetlenül a csőkötés
létrehozása előtt szabad eltávolítani.
A csövekből minden idegen anyagot el kell távolítani.
2.3 Tokos kötés, csővezetékek méretre vágása
2.3.1 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
A védőfunkciójú véglezárókat csak közvetlenül a bekötés előtt szabad
eltávolítani. A csőfelület azon részeinek, amelyek a kötőanyagokkal
érintkeznek, sérülésmentesnek és tisztának kell lenniük.
Ha a csöveket nem lehet kézi erővel összetolni, akkor erre megfelelő
készülékeket kell használni. Ha szükséges, gondoskodni kell a csővégek
védelméről. A csöveket tengelyirányú erők folyamatos ráterhelésével,
az építőegységek túlterhelése nélkül kell összetolni.

2.3.3.2 DN 800 - DN 1200-as elosztó csövek
A csövek egymáshoz csatlakoztatása az árokban karmantyúk segítségével
történik. Ehhez elegendő síkosítószert kell használni. Semmi
esetre sem szabad olajokat vagy zsírokat használni (a gumi tömítőgyűrűk
megdagadnak és elbomlanak). Mielőtt a csövet betolják a kettős
tokos karmantyúba, a megfelelő tömítőgyűrűt be kell helyezni az első
teljes hullám hornyába. Az elosztó csövek szükség esetén tompa
hegesztéssel össze is hegeszthetők.
2.3.4 A csövek méretre szabása
A csövek darabolásához finom fogazású fűrészt vagy csővágót
kell használni. Kiválóan alkalmasak erre a fafeldolgozó gépek (kézi
körfűrész stb.). Vezetővel ellátott fűrésszel merőleges vágás készíthető.
A lerövidített csővég élét ráspollyal vagy rézselő szerszámmal a
táblázatnak megfelelően le kell törni és hántolóval sorjátlanítani kell.
DN/OD b kb. (mm)
200 10
250 14
315 17
400 20
500 23
Az idomokat nem szabad rövidebbre vágni.
2.4 A munkaárok feltöltése
Az oldal- és főfeltöltést csak akkor szabad megkezdeni, ha a csőkötések
és az ágyazat már kész a terhelések felvételére. A tömörítést
a cső környezetében szakaszonként, könnyű tömörítő szerszámmal
kell végezni. A korrekt és tartós fektetést többek között a következők
biztosítják (pl. nedves vályogtalaj):
- Az arra alkalmas feltöltő anyag kiválasztása. A vezeték ágyazata
nem tartalmazhat hegyes éleket, köveket vagy kőtörmeléket.
- A főfeltöltés mechanikus tömörítését maximum DN 500-as
csöveknél csak akkor szabad megkezdeni, ha a feltöltő anyagot a
csőboltozat felett 300 mm-es minimális vastagságban felhordták.
DN 800-nál nagyobb vagy egyenlő átmérőjű elosztó csöveknél a
tömörítést a csőboltozat felett 1 méterig csak könnyű szerszámmal
szabad végezni. Ügyelni kell továbbá a szabályszerű tömörítésre
hullámok hornyaiban is.
- A feltöltés során ügyelni kell a feltöltő anyag homogén elosztására.
Építési törmelék és durva anyag nagy mértékű bekeverése negatív
hatással lehet a talaj-levegő hőcserélő hatékonyságára.

2.5 Fektetés a talajvízszint alatt
Az AWADUKT Thermo csövek DN 500-ig korrekt fektetés esetén
3 m-es mélységig tömítettek a talajvízzel szemben. A talajvízszint alá
fektetett vezetékeket azonban nem elegendő leterhelés esetén felúszás
ellen kihorgonyzással vagy kiegészítő terheléssel (pl. beton) kell
biztosítani. Talajvíz esetén a fellépő megnövekedett terhelőerők miatt
ajánlatos statikai számításokat végezni.
DN 800-as átmérő felett az elosztó csövek talajvízszint alá történő
fektetése kiegészítő intézkedések nélkül nem ajánlatos. A talajvízszint
alá történő beépítés esetén a csövek tükörhegesztését vagy a cső/tok
illetve cső/idom kötések összehegesztését kell előirányozni.
2.6 Tömörségi vizsgálat
Különösen a talajvízszint alá történő fektetésnél kell az arra megfelelő
vizsgálatokat elvégezni. A szemrevételezéses ellenőrzés mellett (pl.
kötések vagy sérülések) a tömörségi próbát a DIN EN 1610 szerinti
levegő- vagy víznyomással kell elvégezni. A próbanyomást, nyomásesést
és a vizsgálat időtartamát a szabvány tartalmazza.
3. A talaj-levegő hőcserélő rendszer fektetésének különlegességei
3.1 A csövek távolsága
Egyetlen szál cső fektetésénél ajánljuk az épület körüli fektetést.
Az épület külső falától ill. az egyéb közművezetékektől mért távolság
legyen legalább 1 méter.
Csőregiszter kiépítésénél ajánljuk végigmenő munkagödör kiemelését.
Párhuzamosan lefektetett csöveknél egyméteres tengelytávolságot kell
betartani.
3.2 Lejtés
A talaj-levegő hőcserélő fektetésénél 2%-os egyenletes lejtést kell
betartani, hogy a keletkező kondenzátum a legmélyebb ponton egy
szifonon vagy egy gyűjtőaknán keresztül a szennyvízelvezetőbe elvezethető
legyen.
3.3 Kondenzátum
A keletkező kondenzátumot felszíni vízként kell besorolni, és a vízjogi
előírásoknak megfelelően ártalmatlanítani kell. Mivel a teljes talajlevegő
hőcserélő rendszert a talaj- vagy szivárgóvíz behatolásának
megakadályozására tömítetten kell kivitelezni, a szabad elszivárogtatás
feltétlenül elkerülendő.

 

AWADUKT THERMO
Szállítási program családiházas méretekhe

   

Helyi időjárás

°F | °C
invalid location provided